Blogger.com statisztikája és megjelenése
Úgy tűnik a blogger.com statisztikája megbolondult.A jelen pillanatban, a számláló szerint 48 látogatóm van (ez sajnos nagyon kevés), a Google statisztikája szerint pedig 130 az oldal letöltések száma. Ezt a diagramm - többé kevésbé - tükrözi is, ennek ellenére, ha lekérdezem, hogy hány oldaltöltésem van, legnagyobb csodálkozásomra ezt a választ kapom:
Még nincsenek statisztikai adatok. Látogass vissza később.
Nektek is vannak hasonló negatív tapasztalatotok? Vagy csak én vagyok így "megtisztelve";
Másképp, ez azért érdekes, mert nem tudom, hogy az egyes bejegyzéseimet hányan látogatták meg. (Pedig ezt fontos lenne tudni!)
P.S. Megőrülök a Blogger.com-tól. Napok óta mást sem csinálok, mint az eltűnt képeket pótolom. A képek helyén egy fekete mező jelenik meg egy felkiáltó jellel. Törölnöm kell, újra feltölteni, s beilleszteni. Már iszonyatosan (először mást írtam, aztán finomítottam) unom!!!
Igen, én is hasonlókat kapok már tegnap óta. De a napi látogatást összesítette, csak éppen azt nem írta ki, hogy melyik bejegyzést nézték meg, és hányszor!!
VálaszTörlésA korban hozzám közelállok talán még emlékeznek Rajkin híres monológjára: Valami van, de nem az igazi.
VálaszTörlésNos a statisztika már hoz valamit, de nem az igazit. A mai oldalletöltéseknél (10 h) 14 letöltést jelez, de csak 8-at nevesít.
(NYUGATON) A HELYZET VÁLTOZATLAN (All Quiet on the Western Front) mondja egy 1930-ban (Erich Maria Remarque regénye alapján) készült amerikai háborús film címe.
VálaszTörlésNos, a helyzet változatlan a Blogger.com statisztikáját illetően is.
Két évvel az előző beírások óta szinte minden ugyanaz.
Most is megjelenik a "Még nincsenek statisztikai adatok. Látogass vissza később."
kitétel annak ellenére, hogy grafikonokkal szépen illusztrált statisztikai adatok jelennek meg.
Az oldal sajátos kifejezéseihez nincsenek értelmező leírások, ezért igen nehéz eligazodni abban hogy mit jelentenek, pontosabban mit jelentenének, ha nem volnának benne az ellentmondások.