Mit igyunk kánikulában?

A kánikula már napok óta dühöng, megkínozva  sok embert. Aki nem tud víz mellé kerülni, ráadásul munkahelyén, lakásában nincs légkondi, az bizony szenved. A napokban - a hírek szerint - Budapest volt a világ 2. legforróbb fővárosa. Csak Bagdad előzött meg minket.

Életem során számos forró helyen megfordultam. Éveket éltem Iránban, ahol bár a hőmérséklet gyakran volt 40 C fok felett, de a relatív páratartalom - s ez a lényeg - csak 40 % körül volt.A fundamentalisták miatt azonban még rövid ujjú inget sem hordhattam az utcán, mert Khomeini szerint a férfi legszexisebb testrésze a könyök! Az Irakkal folytatott háború alatt, amikor egyetlen külföldi légitársaság sem repült Teheránba, egyedül a Swissair repült Bandarabasba. (Ez Irán déli részén, az Arab/Perzsa öböl mentén fekvő kikötőváros.) Oda Iranair-rel repültünk le júliusban. Teheránban is meleg volt, de ott még forróbb volt, ráadásul magas páratartalommal. Mintha gőzfürdőben lett volna az ember. Ráadásul bezártak minket egy légkondi nélküli helyiségbe, ahol órákat kellett várakozni, mert a svájciak csak akkor repültek be, ha az awacs gépek azt jelezték, hogy nincs iraki gép az iráni légtérben.

A trópusokon, például Bali szigetén teljesen elfogadott volt, hogy az ember félmeztelenül sétált, s a monszun idején kifejezetten jól esett egy frissítő zápor. Az éttermekben volt egy kíválló marketingfogás, a Happy Hours. Ez azt jelentette, hogy délután 5 órától fél áron kapta a vendég az italt, ez olcsóbb volt, mintha a boltban vettem volna meg.

A legrémesebb élményem a Szaharához, a Líbiai sivataghoz fűződik, ahol 1200 kilométert autóztam a rekkenő hőségben, bezárt ablakok mellett, mert éppen elkapott egy homokvihar. A vizes ruhám úgy dörzsölte a testemet, mint egy smirgli.

A tárgyalás befejeztével - bár az államtitkár (ez Libiában, akárcsak az USA-ban  a minisztert jelenti, s a tárgyaló partnerem a helyettese volt) - vendége voltam, nem volt üres szállodai szoba, s így kénytelenek voltunk alvás, pihenés nélkül visszafordulni. Ez maga volt a pokol. Újabb 1200 km. Ez volt életem leghosszabb útja. 1000 km felett gyakran utaztam, de ez a 2400 km tényleg embertpróbáló volt. Nem kívánom még az ellenségemnek sem. S útközben sehol egy jó kocsma. S mindezt úttalan útakon. Ezt csak az tudja, hogy mit jelent, aki egy Dakar ralyn már részt vett. Ami még a poén volt, a társaim kiröhögtek, hogy vittem magammal pulóvert. Nos a nappali legalább 45 fokos meleg után éjszaka fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Számos országban, főleg az arabok lakta vidékeken, a hőségben forró teát isznak. Próbáltam többször is, nekem nem jött be. Úgy hogy én maradtam a jól behűtött sörnél, whiskénél, esetleg bornál, például Tunéziában (kivállóak a tunéz borok, vagy Libiában, ahol alkohol tilalom van, az olasz partner házilag készített borát ittam. A legérdekesebb Dubai-ban volt - ahol szintén tilos az alkohol fogyasztása, de a hotelban külföldieknek felszolgálnak alkoholos italokat. A szálloda uszómedencéjében hűtöttem magam, ahol a feleségem volt az egyetlen nő. Az arab szállóvendégek mind az ablakban lógtak,  s csámcsogtak. A haza felé (Teránbahe) vezető útra vittem magammal egy kis üveg whyskit, Iran Air-rel repültünk, s a stewardess-től csak poharat kértem, sok jéggel. Egy párszor hoznia kellett, mivel a leszállásig el kellett mind tüntetnem, Iránba még féldiplomata útlevelemmel és iráni ID kártyámmal sem vihettem be. A Genfi egyezmény felrúgásával még a diplomatákat is megmotozták. Egyszer még a nagykövet feleségét is kirángatták a pazdarok a diplomata rendszámú kocsiból, pedig kint volt a zászló, mert a kendő alól kilátszott egy kevés a hajából.

Iránban a teát úgy isszák, hogy a csészéből kiöntenek egy keveset a csészealjba, s a foguk közé befogott kockacukoron keresztül szürcsölik. Indiában a roomboy már hajnalban felveri az embert a szállodában: Sir, your early morning tea! Ez tulajdonképpen a chai, tejes tea, mely kinézetre olyan, mint egy tejeskávé.

Ezzel szemben a gyarmati időkben a brit katonatisztek, hivatalnokok jeges whiskyt kortyolgattak. Mondanom sem kell, velük értek egyet. Ahogy például Mexicóban is jeges tequillá-t ittam citrommal, sózott karimáju pohárból.

A görögök az ouzora (más orszégokban rak, vagy raki ) esküsznek. Érdekes ital, szintelen, de ha vizet adunk hozzá, olyan lesz mint a tej. Jól lehűtve, kellemes. S közben lehet gyönyörködbi az Akropolis látványában.

Törökországban a tárgyalások közben örökösen hozatják a teát a teás fiukkal, s ha az ember betér a bazárban egy boltba, rögtön teával kínálják. Egyszer viszont megjártam  Az étteremben, ahová a perzselő nap elől betértem, s egy hideg limonádét, vagy narancs levet ittam volna,a pincér nem beszélt semmilyen nyelven, úgyhogy végül orandzsatát rendeltem. Mekkora volt a meglepetésem, amikor a remélt jeges ital helyett forró narancsvirág teát hozott. Úgyhogy EFES  Pilsen-t (török sör) kértem, ott legalább nem érhetett csalódás.

Az oroszok is nagy teaivók, a legkedveltebb ital (persze a vodka után). A teát a közismert szamovárokban főzik.

1960-ban, amikor először jártam a Szovjetunióban, ma Ukrajna és Oroszország, Kiev-Moszkva-Leningrád (ma St.. Petersburg) 48 órát utaztam egy hálókocsiban, ahol a дежурная (ügyeletes asszony) egyik fontos feladata volt, hogy a nap 24 órájában mindig legyen a szamovárban forró tea, чай. Későbbi útjaim során is találkoztam a hotelekben ezzel az asszonysággal, ott ücsörgött minden emelet folyosóján, s kérésre adott teát.


Tadzsikisztánban azonban - nyilván orosz hatás - jeges vodkával hűtöttük magunkat, melyet szorgalmasan iszogattunk a sokfogásos étkezések alatt. Képzelhető, hogy össze kellett szedni magam, hogy a kötelező tósztot elmondjam.

Az USA-ban a második utam alkalmával New-Yorkban jártam, egy játéknak köszönhetően, mint a MALÉV akkor megnyílt New-Yorki járatának első utasa. Az útra a feleségemet is magammal vittem, csaknem ingyen. A jegyét a törzsutas pontjaimból vettem, minimális ráfizetéssel. Manhatten kellős közepén szálltunk meg, egy saroknyira a Brodway-tól. Sok finomságot ettünk, ittunk. Gondoltam a Central Parkban elücsörgünk egy padon, s közben kortyolgatunk egy sört. Vettem is két dobozzal, amit egy barna zacskóban, adtak át, s bár kellemesen hideg volt, nem tudtuk ott elfogyasztani, mível az USA-ban tilos közterületen alkoholt fogyasztani. (Most már nálunk is.) Mi még  voltunk a WTC-ben (World Trade Center).

No, de elég a nosztalgiázásból. Mindez azért jutott az eszembe, mert láttam egy videót az Indá-n.

Tessék a frissítő forró teát