Ez nem az én napom, avagy az emberi primitívség

A Gellért Nappali Kórházában voltam már egy hetet a fájó részeimet kúrálandó, amikor pénteken bedurrant a lábam. A hétvégét azzal töltöttem, hogy vizes ruhával borogattam.

Ma reggel rögtön jelentkeztem a fürdőorvosomnál, aki minden további nélkül elfogadta a kérésemet, hogy szüneteltessük a kezelést, mondván, hogy ezzel a trombózisos lábbal nem is szabad a meleg vízbe menni. Úgyhogy kiürítettem a szekrényemet, s haza jöttem.

No,  de nem is emiatt bosszankodtam elsősorban, habár főleg a derekamnak kellene a kezelés, hanem  a BKV miatt, kétszer is.

Nekem, sajna már ingyenes a tömegközlekedés igénybevétele. Azt szoktam csinálni, ha a Gellértbe, vagy a Fehérvári úti rendelőbe  megyek, hogy legurulok a kocsival a Budaőrsi út sarkáig, ott leparkolok, aztán felszállok a buszra, majd átszállok a villamosra. Eddig nem is volt semmi gond. Odaköszönök a sofőrnek, aztán megyek tovább.

Ezt a megoldást nemcsak azért választom, mert addig sem én fizetem a benzint, hanem mert nem könnyű a fürdő közelében parkolót találni, ami nem is olcsó, ráadásul csak 3 órára lehet jegyet váltani, én meg több mint 5 órát vagyok bent. Szóval, a kezelések közé beiktatni, hogy most lengén öltözve a minuszokban rohanjak ki újabb pénzt bedobni, s idegeskedni, hogy egy perccel nem léptem-e túl a parkolási időt, s ezért megbüntetnek, s ha bedobom az újabb pénzt, akkor meg a szemfüles őr azért bírságol meg, mert több mint 3 órája ott áll a kocsim. No NEM! inkább busszal, villamossal utazom.

Ma azonban, amikor felszálltam a buszra, a sofőr jó hangosan, hogy mindenki hallja, beleszólt a mikrofonba: "Hé maga! Legalább egy bérletet, vagy jegyet mutasson fel!" Én: "Én? Nekem szólt?" Sofőr:" Igen magának tata, lát itt még valaki mást?" Én:. "Uram, nekem már sajnos nem kell jegy. Bár kellene. Szívesen vennék bérletet, csak fiatalabb lehetnék. Maholnap már hetven éves leszek." Sofőr:" Azt mindenki mondhassa. (így, mondhassa!), maga nem látszik 65-nek sem. Mutassa  az igazolványát." Én nekilátok vetköződni, mivel az igazolványaim a farmerem farzsebében vannak. Végül előbányászom a személyimet, s mutatom a sofőrnek, amiből ő persze a fülkéjéből semmit sem lát. De ettől megnyugodott.

Nos, lehet, hogy ezen nem bosszankodni, hanem örülni kellene, hogy a sofőr fiatalabbnak nézett. Csak egy baj van. Sajnos mindennap borotválkozom, s akkor a tükörbe kell néznem, s  látom a fizimiskámat, s bizony ott nem egy fiatal ember néz vissza rám. Volt idő, amikor legalább öt évet letagadhattam volna, de ez már a múlté.

S hogy az örömöm teljes legyen, visszafelé a végállomáson akartam felszállni a buszra. Ott várakozott a megállóban. Még el akartam csípni, mert a következő 10 perc múlva indul, ezért a fájó, sajgó lábaimmal, s a motyóval (ami a fürdői kezeléshez kell) teli táskával a vállamon rohantam a buszhoz. S akkor!!! Amikor egy méterre sem voltam a busztól, a sofőr becsukta az orrom előtt az ajtót. Elindulni nem tudott, mert az előtte lévő lámpa pirosat mutatott. Ott állt vagy egy percet zárt ajtóval, de nem nyitotta ki, hiába integettem. Ő csak rámnézett, s vigyorgott. Aztán elment félig üres busszal.

Szóval, a mai nap kijutott az emberi arroganciából. Erről persze nem a BKV tehet. Ez a emberi primitívség, s annak a példája, amikor a kis ember "hatalmat" kap,  s így éli ki magát.