HOBBYCHEF, Gastroblog, Gasztroblog, Gastroblogger, Gasztroblogger, Gastronomia, Gasztronómia, Kulinaria, Kulinária, recepies, recept

2013. február 1., péntek

Cirmi, a család új tagja

Cirmi, a család új tagja

Lassan egy éve, hogy szegény Zseni (a vizslánk) elment, azóta is hiányzik. A reggeli sétáimat egyedül rovom.

A nejem vigasztalódott. Szorgalmasan etette a madarakat. Mígnem észrevette, hogy rendre arra jár két macska, még a hátsó teraszra is odamerészkedtek. Rakott ki nekik ennivalót, rövidesen odaszoktak. Végül az egyik be is jött a nappaliba. A másik félénk, ha a feleségem kinyitja a teraszajtót, elszalad. Vélhetőleg kirakták őket. Amikor először megjelentek, mindketten soványak voltak, azóta szépen kikerekedtek, talán túlzottan is.

Cirmi, merthogy ezt a nevet kapta, rövidesen belakta az egész házat Az én hálószobám azonban zárva marad előtte. Nagyon otthon érzi magát, mintha mindig is itt lakott volna. A nejem gyakran elhozza öreg barátunk kiskutyáját. A két állat békességben meg van egymással. A nejem meg boldog, hogy van megint kit dédelgetnie.



12 megjegyzés:

  1. Aranyos a cica. Persze azzal a gyönyörű kutyával Nálad biztos nem versenyezhet.
    Hozzánk is ideszokott két szomszéd cica. Az egyik szürke-fehér foltos, (majdnem olyan, mint a Tiétek,) a másik fekete. A nyáron, mikor Legnagyobbikom főzte a kukoricadarát - a pontyoknak etetőanyagnak - az éhes cicák jöttek megenni azt a pár szemet, ami leszóródott. Akkor kezdtük el etetni őket kis maradékokkal. Azóta ideszoktak a teraszra, itt ülnek a padon, de a lakásba nem jöhetnek be. Szépen kikerekedtek már :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nejem odaszoktatta a nappaliban lévő kannapéra, még az ágyára is felengedi.

      Törlés
  2. Gyönyörű a cica,jól tettétek, hogy befogadtátok, a másikat is be kéne édesgetni, nehogy elpusztuljon szegény.
    Én is elfogadnám, szeretem őket, meg a kutyákat is.
    Annyi a kivert állat, borzasztó.
    Amikor ilyet látok, mint ti is, hogy befogadjátok őket, mindig megnyugszom, hogy mégis vannak rendes emberek, mert azok vagytok Endre:-))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A másik nagyon félénk, bár egészen az ajtóig jön, de ha meglát minket közeledni, usgyi, már fut is.

      Törlés
  3. Nagyon szép kis cicátok van! Gondolom a kutyusotokat nem pótolja, de azért az állat közelsége nagyon jó érzés! Felelősség is de nagyon hálásak tudnak lenni a kedvességért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Zsenit semmi nem tudja pótolni, de azért kedves kis állat ez a Cirmi.

      Törlés
  4. Kedves kis feje van a cicusnak. Ilyen szép fekete-fehér foltosat még nem láttam. Aki kirakta és télen az elég kegyetlen, mert hol találnak ilyenkor ennivalót? Na de az egyik már új gazdára talált.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A másik nem akar bejönni, de azért mindennap megkapja a maga adagját, remélhetőleg el tudja viselni ezt a nem túl kemény hideget.

      Törlés
  5. Nem mondod Endre! Megmacskásodtatok?
    Szép fényes szőrű cica, látszik, hogy jó sora van nálatok.
    Egy hasonló kinézetű "jött" macskával egyszer megjártam.
    Odaszokott hozzánk, a teraszon adtam neki enni. Egyik alkalommal türelmetlen volt és felugorva ki akarta kapni az ételt a kezemből, közben alaposan belekarmolt és harapott is a kézfejembe. A fiam azonnal orvoshoz vitt, és az azonnali ellátáson túl három hónap alatt kaptam meg az összes veszettség elleni oltást.
    Nem a macska volt a hibás, még hónapokig etettük - már óvatosabban - míg egyszer végleg elmaradt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cirmi is harap játékosan, de eddig még nem sebesítette meg a feleségem, s nagyon hálás. Azt meg nagyon szereti, ha simogatják.

      Törlés
  6. Rendes dolog tőletek, hogy gondozzátok ás befogadtátok szegény cicát. Előbb-utóbb a másik is megbarátkozik majd. Nálunk is van most 3 olyan cica, akik csak úgy ide keveredtek valahonnan. Nem tudom megállni, hogy ne etessem meg őket, mert nagyon szeretem az állatokat.

    VálaszTörlés
  7. Sajnos sok ember kirakja a "kedvenc"-et, ha megunja. Még szerencse, hogy nálunk nincs - egyelőre - krokodil, vagy piranha.

    VálaszTörlés