HOBBYCHEF, Gastroblog, Gasztroblog, Gastroblogger, Gasztroblogger, Gastronomia, Gasztronómia, Kulinaria, Kulinária, recepies, recept

2013. április 8., hétfő

Mobiltelefon 1938-ban

Mobiltelefon 1938-ban

ido.jpg

 Bár ennek semmi köze a gasztrohoz, azért felteszem, mert érdekes. A kedélyeket a neten most egy fotó borzolja, ami állítólag 1938-ban készült. Őszintén mondva, nem hiszem, hogy időutazóról van szó, ahogy azt sokan feltételezik. Ha egyáltalán lehetséges az időutazás, a tudomány mai állása, s a technikánk fejlettsége mellett szerintem ez elképzelhetetlen.

Amit a mai rokon állít, hogy a nagyi 17 évesen egyike volt a kiválasztottaknak, akik ezt a telefont, melyet  a massachusetts-i Leominsterben működő Dupont kommunikációs cég fejlesztett ki, tesztelhették, nehezen hihető a telefon mérete miatt..

A kilencvenes évek elején, a BASF magyarországi igazgatójaként, irigykedve néztem egyik ügyfelem telefonját (nekem csak csipogóm volt). Nos az irigység tárgya egy hatalmas diplomatatáska méretű (a mai gépkocsiakkuknál jóval nagyobb, s súlyú akku) volt. Maga a telefon pedig a második világháborúban játszódó filmekben látható amerikai katonai telefonokkal vetekedett. Az én első mobilom, amit a '90-es évek második felében vettem, egy svéd Ericson, pedig vagy kétszerese volt a mai mobiloknak, vastagsága pedig legalább 15- szorosa (vagyis jóval nagyobb, mint amekkorát ez a lányzó markolászik), volt súlya is, s nem volt zsebrevágható.

 A mobil német neve Handy (vagyis kézi), nos a "90-es évek elejének  mobiljára minden elmondható volt, csak az nem, hogy kézi.A mai NOKIA mobilom sem sokkal kisebb. Jó, vannak már egészen kisméretű telefonok is, amik csak telefonálásra alkalmasak, a trend viszont az okostelefonoknál az, hogy méretük, főleg a kijelző miatt, növekszik.

Szóval, ha a csalást kizárjuk, akkor ez a dolog egy rejtély. No, de majd beülök az időgépembe, visszarepülök 1938-ba, s megkeresem ezt a lányzót, s személyesen győződöm meg az igazságról, amiről majd természetesen tudósítok, ha visszajöttem.

Csak egy dolog aggaszt, hogyan fogom feldolgozni azt, hogyha egy kicsit többet időzöm a múltban, összejövünk a lányzóval, s a gyerekeink ma idősebbek lesznek mint én.

5 megjegyzés:

  1. Én elhiszem, hogy ez igaz és a mai mobiltelefon régi-régi elődje. Csak gondolj arra, hogy mennyi technikai dolog volt amiről még az 50-es években sem tudtunk még álmodni sem, és nem azért, mert hallottunk róla de nálunk nem volt elérhető, hanem azért, mert még hallani sem hallottunk róluk. Annyira elzárt volt az országunk a hidegháború idején. Amerika? - ajaj... Mikor volt nálunk televízió és az is fekete? - miközben Amerikában már régen színes volt. Mikor volt nálunk hűtőszekrény miközben Amerikában évtizedekkel előttünk. De sorolhatnám még sokáig. Szóval ez amit a fotón mutatnak az létező dolog volt szerintem - ismerve az akkori kapitalista országok fejlettségét, hiszen még most sem vagyunk sehol sok dolgot illetően.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elfogadom, hogy a hidegháború idején sok mindentől el voltunk zárva.
      DE! Amiről én beszéltem, az már bőven a rendszerváltás után volt. Ráadásul az ügyfél "mobilja " egy Motorola volt. A Motorola egy ma is létező élvonalbeli USA-beli gyártó. Kizárt, hogy 1994-ben egy sokkal primitívebb készülékkel jött volna ki, mint a cikkben szereplő konkurrens 1938-ban.
      Ami a televiziót illeti, abban mi tényleg lemaradtunk.
      Én 1957-ben láttam a Rákóczi úti Otthon Áruházban az első kísérleti adást, magam 1961-ben lettem az első TV-m büszke tulajdonosa - a házban elsőként - egy kis képernyős "Kékes" televízió formájában.
      Az USA számos tekintetben megelőzött nemcsak minket, hanem egész Európát is.
      Ha már a hűtőszekrényt említetted: emlékszem gyerekkoromra, amikor a jeges bőrköténnyel a lóvontatta kocsijával hordta a jeget, s közben kiabált: "Jeges!" s a csákányával darabolta a jeget, s vitte fel a lakásokba a gazdagok hűtőládáiba.

      S milyen nagy szó volt, amikor 1965-ben a Konsumex üzletkötőjeként behoztam az első orosz Szaratov hűtőszekrényt, meg a Harkov és Néva villanyborotvát, a Csajka porszívót, a Szokol zsebrádiót, az NDK konyhai robotgépet.

      Jó, ez már a múlt. A mai fiatalok ezt már el sem hiszik. Hiszen tényleg hihetetlen, hogy ilyen idő is volt.

      Törlés
    2. A mai fiatalok el sem hiszik és el sem tudják képzelni, hogy miről beszélsz, teljesen más világba születtek. Számukra hihetetlen, hogy hétfőnként pl. nem volt adás a tévében vagy hogy csak egy csatorna volt. A három és fél éves kislányom pedig úgy kezeli az érintőképernyős mobilomat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. :)

      Törlés
    3. Az az okfejtés megállná a helyét, hogy 94-ben nem lehetett primitívebb készülék, mint 38-ban, de ki tudja, hogy primitívebb volt-e. A 38-as konkurens kinek volt konkurense?
      Nekünk 1959-ben volt az első televíziónk. A jegesre én is emlékszem. Arra is, amikor járkáltunk a 60-as évek elején, közepén Ausztriába műszaki cikkekért, orkánkabátért, szivacskabátért - ma már nevetséges, de akkor nagy divat volt - itt a ruhaneműre gondolok - egyébként pedig még arra, hogy mehettünk nyugatra.
      1965-ben 22 éves lehettél és már a Konsumex üzletkötője voltál? De az igaz, amiket felsoroltál azt mind az oroszoktól meg az NDK-ból lehetett hozni.
      Igen ez már a múlt és erre nem csak a mai fiatalok, de még azok sem emlékeznek, akik most 40-50 évesek.

      Törlés
  2. Hanka: Milyen boldog voltam, amikor az V. emeleti lakásunkból a Lichthofon keresztül kivezettem egy szalagdipolantennát a padlásra, s nagyon mákosan ugyan, de bejött Pozsony, így már két adót fogtam! Ma több mint 50 csatornán nézhetem a digitális adást. A lányunknak 4 évesen már saját TV-je és videója volt.
    Lívia: 22 évesen már 3 felsőfokószakvizsgám, s 2 nyelvvizsgám (német, orosz) volt, 23 évesen a MEGÉV szállítmányozási és vámcsoportvezetője, 25 évesen a VASÉRT külkereskedelmi osztályvezetőhelyettese voltam. ugyanabban az évben lettem az Österreichische Alpine Montangesellschaft magyarországi képviseletének vezetője, majd a VÖEST-vel való fuzió után igazgatója.

    VálaszTörlés