HOBBYCHEF, Gastroblog, Gasztroblog, Gastroblogger, Gasztroblogger, Gastronomia, Gasztronómia, Kulinaria, Kulinária, recepies, recept

2011. szeptember 20., kedd

Oktoberfest, München 2011, web-kamerák

Oktoberfest, München 2011 - web-kamerák

A címben nem véletlenül szerepel a helyszín - München - hiszen ma már a világ számos országában, Kanadában, az USA-ban, stb. de még kicsiny hazánkban - pl. Zalaegerszegen, Budapesten a BNV területén is rendeznek Oktober fest-et, sörfesztivált.

De az igazi azért mégiscsak a Müncheni, melyre az idén is mintegy 6 millió látogatót várnak.

A hagyományoknak megfelelően szombat délben pontban 12 órakor több ezer népviseletbe öltözött ünneplő előtt hivatalosan megnyitották a 178. sörfesztivált.

Az első hordót a város főpolgármestere, Christian Ude, mint a korábbi években is,két erős  kalapácsütéssel verte csapra, bár ezuttal 2 másodperccel korábban a kelleténél, , majd - ugyancsak a hagyományokat betartva - átnyújtotta az első frissen csapolt korsót (Mass) a bajor  miniszterelnöknek, Horst Seehofernek.

 

A tömeg ezt követően elözönlötte a sörsátrakat. Idén a szomjas látogatónak 1 Mass-ért (1 literes korsó)  8,70-9,20 Euro-t kell fizetnie ( Mintegy 2000 Ft. Ez a mi kereseti viszonyaink mellett azért nem semmi!)

Az időjárás az első nap még napos és kellemesen nyárias volt, azonban a továbbiakban már nem volt kegyes az Oktoberfest ünneplő tömegéhez a szép időt beharangozó előrejelzések ellenére. Vasárnap erősen lehűlt a levegő, s ömlött az eső.

Trachtler mit Regenschirm auf dem Oktoberfest | picture-alliance/dpa

Most, amikor e sorokat írom, 9 C fok a hőmérséklet, s erősen felhős az ég.

A feleségem és a lányom nem is tudtak kimenni a Wiesn-re. Ráadásul a lányomnak hétfőn már dolgoznia kellett, úgyhogy már vasárnap kora délután Grazba utaztak. Ott is tartanak Oktoberfest-et, kárpótlásul azért csak söröztek egyet.

Másnap reggel havas tájra ébredtek.
Az Oktoberfest-et, nevével ellentétben, azért kezdik el már szeptemberben, mert korábban gyakran előfordult a rossz időjárás miatt, hogy több forraltbor fogyott, mint sör. Lehet, hogy a szervezőknek meg kellene fontolni, hogy átteszik a fesztivált augusztusra? Habár az idén augusztusban is őszies idő volt.

Hiába no, megbolondult ez a világ.

Web-kamerák a helyszínről itt

 Végül egy sátor belsejéből egy web-kamera (az "adás" 11.00 h-kor indul, a képek 30 mp-ként frissülnek). Jó nézelődést és szórakozást:
Oktoberfest 2011 | Oktoberfest | BR








Wiesn Zelt



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése