Ne vásárolj semmit
Már 9. éve tartják ezt a napot Magyarországon.
Nem vagyok híve ennek a mozgalomnak
Először is: az embernek, különösen a városban élőnek, szüksége van számtalan termékre, amiket nem tud maga előállítani.
Vidéken élők az élelmiszer szükségletük egy részét talán még meg tudják termelni, ha van hozzá lehetőségük, s értenek is hozzá (bár sokszor nem éri meg). Öreg barátom a kertjében több mindennel próbálkozik. De, ha kiszámolom a mag, trágya, víz stb. költségét, a munkájáról nem is beszélve, s azt is figyelembe véve, hogy bármilyen tényező:aszály, jégeső, rágcsáló, bogarak stb.közbejöhet, jobban jár, ha megveszi valamely multinál, vagy a piacon a nagyüzemileg termesztett olcsó terméket.
De, például egy panellakásban élő ember hol termeljen bármit is?
Másodszor: És akkor még nem beszéltem az ipari termékekről, amik nélkül az életünk elképzelhetetlen.
Szóval, ha tetszik, ha nem, sajnos rá vagyunk kényszerülve, hogy vásároljunk.
Lehet persze ilyen hangzatos programokat meghirdetni, egy napot nem vásárolunk, aztán másnap rohanunk a bevásárló központba, vagy az üzletekbe, s telerakjuk a kosarat, vagy a kocsit.
El lehet persze menni egy lakatlan szigetre, s Robinson mintájára berendezkedni önellátásra. De ez a XXI. században az emberiség számára nem megoldás.
Mindezt a
Praktikák sok gyerekhez blog bejegyzése váltotta ki belőlem, főleg annak a kezdő mondata: Tudjátok, ...
Hogy Magyarországon a jövedelmek 23 százalékát költik élelmiszerre, amiből 25-30 százalékot kidobnak?
Nos, az utóbbi nem hiszem, hogy igaz az átlag emberre, maximum a felső középosztálybeliekre, vagy a szuper gazdagokra. A kisnyugdíjasokra, minimálbéren élőkre pedig végképp nem igaz ez az állítás. Gondolom, a
Takarékos konyha szerzője, Éva is egyetért velem. Csodálkozom, hogy pont a
Praktikák sok gyerekhez blog szerzője írta ezt a bejegyzést. Nem hiszem, hogy ő is a szemétbe dobja az élelmiszert.
Az állítás első felére pedig az alábbi megjegyzést (comment-et) írtam:
"Minden statisztikában sántít valami. Mi, magyarok látszólag sokat költünk élelmiszerre. De ez csak azért van, mert a jövedelmek nálunk a fejlett európai országokhoz képest szánalmasan alacsonyak. A lányom például egy diplomával, másfél nyelvvizsgával, kétszemélyes cégnél Ausztriában csaknem négyszeresét (nettóban) keresi az én nyugdíjamnak, pedig én egy nagy és neves német cég (BASF) magyarországi igazgatója voltam utoljára, előtte egy K (kiemelt vállalat) vezérigazgatóhelyettese voltam a külkereskedelemben 3 diplomával és 3 felsőfokú nyelvvizsgával."
Ehhez még hozzátenném, a BASF Hungaria-nál ketten voltunk magyarok. A mi fizetésünk a tizede volt a németekének Nekik ráadásul villákat béreltek a cég költségén Buda elit negyedében. Egyben voltunk egyformák, mindenkinek VW-Passat cégautója volt. A német anyaközpontban - Manheimben - a legkisebb előadó is a sokszorosát kereste az én pénzemnek. Ráadásul volt egy nagy "bűnöm","überqualifiziert" (túlképzett) voltam.
Ennél már csak az volt a röhejesebb, amikor 1968-75 között az osztrák VÖEST-ALPINE magyarországi igazgatójaként a bécsi központban a portás rohant kinyitni az ajtót, "Guten Morgen, Herr Direktor" kiáltással, s ő Schilingben többet keresett, mint én forintban.
Szóval, ezt a vásárlási stopot nem elsősorban az élelmiszerek oldalán kellene meghirdetni, hanem a felesleges shopingolások esetében, amikor egyesek a drága okos telefont (amit ki sem tudnak használni), vagy a sokadik cipőt, kozmetikumot, felesleges kütyüket stb. veszik meg hetente, havonta, s életvitelükhöz hozzátartozik a rendszeres plaza látogatás és bevásárlás. Az üzletekben már november eleje óta tart a karácsonyi bevásárlás bolondéria.
És főleg, az akció ne csak egy napra, hanem egész évre, egész életre vonatkozzon, de csak a felesleges dolgokra. Különben álságos. Az év 364 napján rohanunk a boltokba, s egy napot nem vásárolunk. Ez ugyanolyan, mint az autómentes nap. Egy napot gyalogolunk, kerékpárra ülünk, a többin pedig szennyezzük a levegőt.
