HOBBYCHEF, Gastroblog, Gasztroblog, Gastroblogger, Gasztroblogger, Gastronomia, Gasztronómia, Kulinaria, Kulinária, recepies, recept

2012. július 23., hétfő

Az előkert tiszavirágzása

Az előkert tiszavirágzása

Tegnap este hazajött a feleségem, pedig még vasárnap is azt mondta, hogy csak szerdán indul el. Ahogy gondoltam előre, nem tetszett neki a kert.

Az első mondata az volt, honnan hozták ezt a sok ronda követ. Nos a sziklákat a második szomszédból talicskáztattuk át 1-2 éve, amikor ott egy dombot lebontatott az önkormányzat, s több teherautóval szállították el. Néhány darabot  kaptunk, s eddig is ott volt ahol most, csak rendezetlenül.

A kisebbeket pedig a feleségem hozta  3 éve egy építkezésről. Én megcsináltam, akkor tetszett. Most, hogy rendeztem, s újra leraktam, már nem volt nyerő. Az aprókat pedig szintén a második szomszéd elől, az úttestről hoztam, ahova az esők mosták le. Egyszer már egy utcaseprőgép feltakarította, most még volt belőle néhány vödörrel. Késő este a nejem kiment a kertbe, s elkezdte felszedni a köveket. Ugyancsak letépte a tököt, pedig mikor elment, lelkemre kötötte, hogy rendesen locsoljam minden nap. (Kérés nélkül is rendszeresen locsolok, bár elég tetemes a víz és csatorna számlánk.) Ami viszont végkép érthetetlen, letört egy szép virágú évelő növényt és kiszedett néhány virágot, meg egy kaktuszt  is.

A hátsó kertet reggel locsoltam meg jó alaposan, de az új előkertet naponta háromszor, az új vetést pedig másfél óránként. Érkezése előtt fél órával locsoltam, de szükségesnek tartotta, hogy elől, hátul locsoljon. Ráadásul a slagról leszedte a szórófejet, ami azért kellett, hogy főleg az új telepítésnél az erős vízsugár ne mossa el a magokat. Az autójával is rá akart állni a kocsi beállóra, pedig arra legalább három  hétig nem szabad, amíg a fű meg nem erősődik. A kocsi kereke nemhogy a gyenge fűvet tönkreteszi, de a magokat is kipörgeti a helyükről. Nem beszélve arról, hogy rááll, akkor nem lehet locsolni, s a nap se éri.(Azt a néhány napot, amikor a lányunk kocsiját elviszik, s ő visszaállhat a garázsba a helyére, igazán kibírhatná.)

Nos, ma korán reggel folytatta. Még több virágot szedett ki, s megszüntette a ház jobb első sarkánál lévő virágágyást, s a kocsibejáró és járda közötti résznél is kiszedte az általam beültetett virágokat, mindkettő helyét betakarta fűvel, amit az oldalsó kert  végéről szedett le, csakjogy az utóbbi V alakú, így az egyenes szőnyeg nem zár rendesen, azt szabni kellett volna.  Ráállt a kocsival a kocsibeállóra, ma egész nap ott állt. Így se locsolni nem lehet, se az épp mostszemerkélő eső nem éri, a naprüú nem is beszélve. Garantált, hogy ott nem lesz szép pázsit. Pedig sok munka van benne. Két nap alatt sikerült a gaztól és mohától megszabadítani , majd a rácsokat újrarakni, kilenc zsák (á 50 l) virágfölddel beteríteni és egy doboz fűmaggal bevetni.

A virágok közül néhányat máshova dugott el, egy része viszont ott senyved a járdán, s van amit nem is látok sehol.

Szóval, kár volt annyi pénzt (közel 80 ezer forintot) s munkát beleölnöm a felújításba, arról nem beszélve, hogy a csillagokat láttam, amikor hajolgattam és emelgettem a porckorongsérvemmel.  Tele van a hócipőm.

Ez volt az utólsó alkalom, hogy kertépítéssel foglalatoskodtam. Nagyon megbántam, hogy belefogtam, úgy kellett volna hagyni, ahogy volt, lepusztultan, kiégett fűvel, gazosan. Persze, ez mind az én hibám, az utóbbi időben semmi sem jó, amit én csinálok, már megtanulhattam volna. Csak az az igazán tuti, amit ő csinál, még akkor is, ha az a józanész ellen való.

18 megjegyzés:

  1. Ez nem volt bántó... Sajnos néha már idáig jutnak a régi házasok... Nem egyedi eset! Fel a fejjel!

    VálaszTörlés
  2. Írd csak ki a bánatod! Én is pipa lennék, ha semmibe vennék a munkámat... Inkább főzzél, a kertet pedig hagyd a feleségedre...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rá is hagynám, ugyanakkor mindig szekál, hogy én nem itt lakom, neki kell mindent csinálni. Ez egy ördögi kör. Ha csinálom, nem jó, ha nem csinálom az a baj.

      Törlés
    2. Rá is hagyom. Én ezentúl nem csinálok semmit. Csak az a baj, hogy nem fogom tudni megállni.

      Törlés
  3. A vasárnapi hozzászólók közül Roza ezt megjósolta, hogy a feleségednek nem fog tetszeni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ehhez nem kellett jósnak lenni, tisztában voltam vele, hogy nem fog tetszeni. Ha fekete nem jó, ha fehér, nem jó. De már nem tudtam nézni az elvadult kertet, s titkon reméltem, hogy mégis örül neki.

      Törlés
    2. Én is láttam előre, de szerettem volna valami szépet.

      Törlés
  4. A feleségednek örülnie kellett volna, hogy meglepetéssel várod, de sajnos vannak, akik a másik munkáját egyáltalán nem tudják értékelni, nekem mindenesetre tetszett a kerted

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ő nem az a tipus, aki értekeli a partner munkáját, inkább becsmérli.

      Törlés
  5. Kedves Séf Úr!

    Micsoda nőszemély, hát tényleg nem érdemes semmibe fognod. Pedig gyönyörű volt a kert. Régen nem jártam erre, nyaralni voltunk, de utólag is köszönöm a jó kis videókat.

    Géza
    Balatonról

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszettek a videók, azt már én is tudom régóta, hogy nem érdemes semmibe sem fognom, csak sajnos optimista lévén, mindig elfelejtem, s újra-meg űjra elkövetem ugyanazt a hibát.

      Törlés
  6. Akkor gondolom ajándékot sem kaptál Egyiptomból;-((( a lányod legalább te melletted van? Ő gondolom azért becsül, szeret, nem bánt meg, igazat ad sokszor! Sajnálom a történteket! Csak a magad örömére tevékenykedj, ami nem megy.. Nem kell erőltetni!!! Ari

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lányom küldött egy zacskó arab fűszert, a nejem pedig hozott Grazból egy doboz desszertet. Sajnos a magam örömére sem tudok mindig főzni, ha itthon van, elfoglalja a konyhát, s borzalmas dogokat főz, ha pedig én főzök, sopánkodik, hogy büdös van.

      Törlés
    2. A lányom és a nejem egy követ fújnak. Mindenben én vagyok a hibás. Annak ellenére, hogy minden lehetőséget megadtam a lányomnak, hogy erre a szintre eljusson nyelvileg és szakmailag is, ahol most tart. Csecsemő korától beszéltem hozzá németül, német magán ovódába járattam, Iránban a német Követség ovódájába irattam be, majd Vorschule, Schule a Német Követségen, az Adrián és az NSZK-ban lehetőséget kapott, hogy német nyelvű környezetben legyen, a sógorék gyerekeivel németül beszélt, itthon német iskola, német nyelvű Kereskedelmi Főiskola, az évközi német nyelvű dolgozatainak, majd diplomamunkájánák zömét én diktáltam neki. Ennek ellenére mindenben az anyja pártján áll.
      So ist das Leben. Was kann ich tun?

      Törlés
    3. De miért vagy hibás? Miért hibáztatnak? Főként a lányod! Én ezt nem is értem! Hol marad a tisztelet?? Az ember felnő, változik, kialakul a saját értékrendje, de a család iránti odaadás, hozzáállás megváltozása nem túl illendő! Tisztelnie kell téged! A feleségednek is legalább!!!

      Törlés
  7. Megnéztem az előző bejegyzést, szerintem gyönyörű volt a kert úgy ahogy megcsináltad. Sajnálom, hogy nem nyerte el feleséged tetszését. Nagyon rosszul eshetett. De azért ne búsulj!! Főzzél finomakat és élvezd az életet. A mérgelődéssel csak saját energiádat pazarlod feleslegesen.

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy sokaknak tetszett a kert, amit csináltam. Bár számítottam rá, hogy nem fog tetszeni, amit én csinálok - már csak azért is, nehogy elbizzam magam - mégis nagyon rosszúl esett, hiszen pénzt, időt, fáradtságot nem sajnálva azon voltam, hogy örömet szerezzek. Ő hónapok óta, heti többszörös telefonálással képtelen volt idecsábítani egy kertészt, aki pedig többször is igérte, hogy jön, aztán mégsem jött,jól esett volna egy jó szó, bár köszönetre nem számítottam. De a meglepetés, akárcsak egy korábbi karácsony ajándékkal (receptkönyv - Jamie fözőiskolája)) nem jött be. Ha meg tudom állni, ez volt az utolsó próbálkozás, hogy a feleségem kedvébe járjak.
    A hab a tortán az volt, amikor ma még le is szúrt, hogy milyen gyepszőnyeget hoztam, nem egyformák a fúszálak, s egyik mintha sárgulna.
    Nos, a gyepszünyeget azonnal le kell fektetni. A kocsimba annyi gyepszőnyeg, amennyi ide kellett be sem fért volna, se a mennyiség se a súlya maitt. Ezért többször is fordultam. Mindig az aznapi friss szönyeget hoztam. Értelemszerűen a fűszálak magassága nem mindig egyezett. Ráadásul ezeket naponta minimum háromszor meg kell locsolni. A mai nap egyszer sem locsolta meg. (Én már nem foglalkozom vele, úgy megbántott.)

    VálaszTörlés
  9. A virágokért és a kilenc zsák földért (kb. 500 kg) is többször kellett fordulnom, s azt a kocsiban elrendezni.
    Egynek örülök utólag, hogy nem valósítottam meg az eredeti elképzelésemet. Akartam még egy-két rózsatövet, kőtipegőt, s a tuják köré, valamitnt a kilátszó földre mulchot teríteni. Kidobott pénz, s nagy hűlyeség lett volna a részemről. A nejem kidobta volna azt is a kővekkel és virágokkal együtt.

    VálaszTörlés