Feleségem, a rádió és TVfüggő, a tapintatos

Délután fél kettő van. Már megebédeltem. Ülök a dolgozószobában a komputer előtt, próbálok egy értelmes mondatot kifacsarni magamból. A konyhából folyamatosan jön egy monoton hang a rádióból. Kinézek. A feleségem a nappaliban, a kanapén alszik.

Kimegyek a konyhába.  Egy nő a rádióban pont arról beszél, hogy 37 évesen cukorbetegségben veszítette el a látását, s meg kellett tanulnia, hogyan takarítsa el az eltörött pohárt a konyhában anélkül, hogy elvágná a kezét. Minden részvétem a nőé. Én nem tudnám tudomásul venni, hogy nem látom az engem körülvevő világ szépségét, s elvesznék vakon a sötétségben, a legalapvetőbb dolgokat sem tudnám elvégezni. Mégis elzárom a rádiót, s visszamegyek a számítógéphez.

Nem telik bele egy perc, s a rádió újra szól. Megint kinézek. A feleségem a kanapén alszik.

Na ja. A rádiónak - ha már egyszer van - szólnia kell, akkor is, ha az asszony alszik, s nem hall semmit, a tudatáig egy fikarcnyi sem jut el, én meg le vagyok sz@rva.(Mellesleg a villanyszámla szintén le van sz@rva, hiszen minden rezsit én fizetek.) Na ja, a TV "természetesen" szintén megy. Nagyképernyős plazmaTV, kurva nagy fogyasztással. Hadd menjen. (A Club rádió szlogenjével "Hadd szóljon!")