HOBBYCHEF, Gastroblog, Gasztroblog, Gastroblogger, Gasztroblogger, Gastronomia, Gasztronómia, Kulinaria, Kulinária, recepies, receptÖsszes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Póruljárt kaviárcsempész. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 23., szombat

Póruljárt kaviárcsempész

Póruljárt kaviárcsempész


Fekete kaviár

Most akadtam rá az index egy cikkére, ami azért is keltette fel a figyelmemet, mert Iránban, illetve a Szovjetúnióban, majd a későbbi Oroszországban, s Tadzskisztánban volt alkalmam olyan mennyiségben falatozni ebből a a királyi csemegéből, ami ma már nagyon nagy luxus lenne, az elérhető áron kapható sörét nagyságú északi tengeri "kaviár" (a tengeri nyúlhal ikrája) még köszönő viszonyban sincs az igazival:
  • Fekete kaviár, a legértékesebb, a valódi tokfélék ikrája.
  • Vörös kaviár a lazacfélék, leginkább a távol keleten élő fajták ikrája.
  • Rózsaszínű kaviár, (törpemaréna, сиги, минтай) ikrája.
  • Sárga kaviár a kecsege ikrája.
Nos, a cikk:

"Nem kell mindig kaviár

Öt kilogramm, összesen két és fél millió forint értékű tokhalkaviárt hozott be engedély nélkül az országba egy osztrák idegen vezető egy személyhajón – közölte Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője.

A mohácsi pénzügyőrök a Dunán Romániából Ausztriába közlekedő hajón vámvizsgálatot végeztek, amikor megtalálták a tíz befőttes üvegben tárolt kaviárt, címke és egyéb jelölés nélkül. A terméket a svájci honosságú hajó osztrák állampolgárságú idegenvezetője a magáénak vallotta.
A Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársának szakvéleménye alapján az üvegek tartalma nagy valószínűséggel tokfélék ikrája, amelynek becsült eszmei értéke több mint két és fél millió forint.
Mivel a tokhal védett és a kaviár országba való behozatalához szükséges engedélyek hiányoztak, a pénzügyőrök feljelentést tettek az idegenvezető ellen természetkárosítás miatt."

Nem teljesen értem, miért kellett volna az osztrák idegenvezetőnek Magyarországra szóló behozatali engedéllyel rendelkeznie, hiszen ő nyilván nem Magyarországra akarta behozni a kaviárt, hanem Ausztriába akarta vinni, ahol több haszonnal tudta volna azt értékesíteni.

A vád - természetkárosítás - is nevetséges. A férfi nem a természetet károsította, nem ő fogta ki a tokhalat (vizát), hanem valahol megvásárolta a kaviárt.

A férfinak az volt a pechje, hogy a hajóval - melynek feltehetően - az idegenvezetője volt, akarta a kaviárt magával hozni - Szerbián keresztül - ami most még nem EU-tag, így az csempészésnek minősül. Ha gépkocsival vitte volna Romániából Magyarországon keresztül a kaviárt, úgy az egyik EU-tagországból a másikba utazott volna, így a pénzügyőrök nem tartóztatták volna fel.

Arról nem szól a cikk, hogy miképp oldotta meg az értékes csomag védelmét, mivel a kaviár kellő hűtés nélkül megromlik, egy dunai hajókázást nem bír ki.

Alább kedvenc mesterszakácsom látható, amint épp kaviárt "operál" ki egy halból:

Gordon Ramsey - f word - Caviar



A cikk a címet egy régi franci-német filmtől kölcsönözte, a korombeliek talán még emlékeznek rá, 1961-ben készült, rendezte a magyar Radványi Géza (a Valahol Európában rendezője), majd 1971-ben TV-sorozatként is megjelent (a főhős Siegfried Rauch volt, aki most a Story TV Álomhajó kapitányaként látható).Innen származik az elhíresült mondás is: "Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem".