Pistacia

Iránban töltött éveim alatt, illetve a gyakori iráni kiutazásaim során kedvenc csemegém volt a pisztácia.

Teheránban számos üzlet volt, ahol csak pisztáciát, esetleg más magvakat is árultak, óriási választékban, relatíve olcsón. Nálunk az asztalon egy nagy tálban állandóan ott volt, kilószámra vettük.

Amit nálunk kapni lehet - többnyire török importból - csak silány utánzata az iráninak. Olyan mint a Trabant és a Mercedes. Mint ahogy olívabogyók között is óriási a differencia, méretüket és ízüket tekintve is. Vagy, hogy az iráni példánál maradjak, mint az iráni, vagy az Északi tengeri kaviár. Még csak köszönő viszonyban sincsenek egymással. De hát, ha ló nincs, a szamár is jó!

A pisztácia begyűjtéséről, szüreteléséről és feldolgozásáról a YouTube-on talált film:



...s a kedvenceim:

Iráni berendezési tárgyaink

Ma egy kicsit nosztalgiáztam, s lefényképeztem néhány iparművészeti és berendezési tárgyat, melyeket Iránból hoztunk magunkkal, s a feleségem még nem száműzte a padlásra. Ezeket lehet szeretni, nem szeretni, de végül is Irán, az ott eltöltött 4 és fél év, s vele együtt ezek a tárgyak az életünk egy jelentős, tőlünk elválaszthatatlan, s kitörölhetetlen része.

Bár egy bútor, vagy berendezési tárgy nem csatlakozik szorosan a gasztronomiához, vagy a kulináris élvezetekhez, de ha már említettem, hogy Iránban dolgoztam, s töltöttem fel iráni recepteket, e nosztalgiázást talán megbocsájtja a Kedves Látogató. Egyébként van köztük néhány tárgy, mely mégiscsak köthető a gasztronomiához, a vendéglátáshoz.

Szabad pálinkafőzés

Ebben a blogban nem akarok politizálni, nem is a FIDESZ-kormány programjáról, új törvényeiről akarok írni. Csupán eszembe jutottak az iráni éveim. Khomeini alatt az iszlám köztársaságban abszolut alkohol tilalom volt. Még a diplomatákat is megmotozták, csomagjainkat átkutatták, s egy üveg alkoholt sem lehetett bevinni.

Az ember viszont megpróbált segíteni magán. Kezdetben az örményektől vettünk vodkát, ami elég rosszminőségű volt. A whisky pedig gyakran hamisítványnak bizonyult. Úgyhogy be kellett rendezkednem az önellátásra. Miután sok bort csináltam, alapanyag volt bőven, cefre, csiger, vagy maga a bor, de csináltam pálinkát mazsolából és fügéből is. Kezdetben kuktaféle fazékban főztem a pálinát, később pedig egy hatalmas réz üstben. Este feltettem, levágtam az elejét, reggel pedig a végét. Háromszor desztilláltam. Beszereztem fokolót, esenceket. Szóval ipari szinten műveltem a dolgot. Több mint 150 litert főztem le. Pálinkáimat nemcsak a kolóniában dicsérték, hanem kiutazó kollégák, s illusztris vendégek, mint Koncz Gabi, vagy Chrudinák Ali (ő még a 80 fokos be nem kevert pálinkából is lehúzott simán egy vizes pohárral) is.

Kár hogy a ketyerémet nem hoztam haza, most elővehetném, s legálisan is főzhetnék pálinkát.
Habár lehet, hogy úgy már nem lenne olyan érdekes, mint Iránban, ahol a pazdaroktól (Pasdaran=Iszlám Gárda, iszlám vallási rendőrség) kellett tartanunk. A pazdarok még a nagykövetünk feleségét is kirángatták a diplomata rendszámú, felzászlózott kocsiból, mert a haja kilátszott a kendő alól, s nekünk férfiaknak nem volt szabad a nyári 40 fokos melegben sem rövid ujjú ingben járnunk az utcán.